Merev az éj.
Egyedül fekszem az ágy hidegében.
Forgolódom, remegek. Furcsa elképzelt
helyzetek.
Sír az óra - ketyeg mint egy rémült
állat, kinek menekülnie kell a
félelme elől.
Én is így vágtatok
Ló nélkül, talán valahol
vársz rám.
De tudom hogy te nem vagy sehol,
s a vonat csak zakatol, zakatol...
Fáj minden dobbanás,
minden lüktetés.
Ki akarok szabadulni hogy világgá
kiáltsam,
hogy beleszőjjem a világ milliárdéves hálójába
hogy szenvedve és zokogva és halottan is
mennyire szeretlek.
(saját)
