A lelkem halott.
Megfagyott.
Hófehér füstöt lehell
fekete testem,
fekete lelkem.
Az égből egy tábla
tekint le rám,
mint Isten, mikor
szenvedni várja
teremtményeit.
Rohanj, lelkem,
szaladj! s lihegve
befordul a biztonságos
melegbe.
Körülölel a csend,
a szürke csend.
Fehér falak, fehér
folyosók,
lelkem itt eltűnhet.
Eltakarják a sima falak,
sima lég,
itt nem számít, hogy sötét vagyok
s lelkem ócska, üres még.
(saját)
