A lelkem halott.
Megfagyott.
Hófehér füstöt lehell
fekete testem,
fekete lelkem.
Az égből egy tábla
tekint le rám,
mint Isten, mikor
szenvedni várja
teremtményeit.
Rohanj, lelkem,
szaladj! s lihegve
befordul a biztonságos
melegbe.
Körülölel a csend,
a szürke csend.
Fehér falak, fehér
folyosók,
lelkem itt eltűnhet.
Eltakarják a sima falak,
sima lég,
itt nem számít, hogy sötét vagyok
s lelkem ócska, üres még.
(saját)
Belehalok a sötétbe
a félelmetes alakokba
körbekúsznak és a fülembe
suttognak, morognak majd
belémharapnak
kiszívják utolsó csepp vérem
de mégsem
mert már mindenem neked adtam
már nincs több vér testemben
halott vagyok, a te halottad
egy rothadó
oszladó
test,
maradványa annak, mi egykor
lehettem, egy darabja a
múló időnek
egy kép melyet te festettél
te vagy a piktor s te vagy a
a halál
te vagy mi voltam,
megettél felfaltál
s így maradtam végül
szív és érrendszer nélkül
magányosan és kiégve.
Füstben kóborlok,
Levegőért kapkodok.
Könnyezik szemem,
Lüktet a fejem,
Szaggat a szívem,
mert nem vagy itt velem.
(saját)
Mint a folyó hullámai,
úgy áramlik ereimben
a vér, úgy zúdul
szívem tengere,
úgy szeretlek téged,
mint a folyó a halakat
s a halak a folyót.
(saját)
Nem vagy itt velem.
Sohasem.
Félek, kezem nem érinti meg
soha szerelmed.
Érzem amit te nem.
A szélben nézlek
bámulom tested
mert téged kereslek benne.
A lelked után kutat szemem
Isteni teremtmény s egyben
Akadály nekem.
Fáj hogy csak látlak
mint embert
mert közelebb sosem engedsz
hisz nem szeretsz.
Nem érzed mit én.
Kínlódva nem görnyedsz össze
egyetlen pillantásomra
melyben nem érzed
a viszonzást.
Nem tudod ki vagyok,
csak azt látod, mit Isten rám aggatott
egy gyönyörű húsköteg, bőrrel fedve
egy nő, kinek finom íze
elcsábít néhány percre
néhány kóstolóra
néhány csókra.
És ennyi.
Kong a szíved, csupán ember
vagy, csupán hús és vér
mert lelked nem létezik,
nincs szíved, mi működtetné
e rendszert
nem vagy te számomra senki
csak egy ember.
(saját)
Merev az éj.
Egyedül fekszem az ágy hidegében.
Forgolódom, remegek. Furcsa elképzelt
helyzetek.
Sír az óra - ketyeg mint egy rémült
állat, kinek menekülnie kell a
félelme elől.
Én is így vágtatok
Ló nélkül, talán valahol
vársz rám.
De tudom hogy te nem vagy sehol,
s a vonat csak zakatol, zakatol...
Fáj minden dobbanás,
minden lüktetés.
Ki akarok szabadulni hogy világgá
kiáltsam,
hogy beleszőjjem a világ milliárdéves hálójába
hogy szenvedve és zokogva és halottan is
mennyire szeretlek.
(saját)
Szenvedni élet.
Szenvedni jó.
Szenvedni félek,
Pedig itt ez a szó
Ki kell mondjam,
kell hogy érezd,
Kell, hogy tudjad,
Szeretlek téged.
Egyedül állok
Az eresz alatt,
Nincs aki várjon
Rám, az ég szakad.
És megnyílik a föld is
Már oly erősen húz
Nem tudok tovább állni
Túl nagy ez a súly.
Veled vagy sehogysem,
Élni csak így tudok,
Veled élni, mert nélküled
Meghalok tudom.
(saját)
Megőrjít a szó, mit tőled hallok,
Fáj a hang mely torkodból felragyog.
Izzik a szívem ha meglátlak valahol,
Sírva gondolok rád, legyek akárhol.
Egyedöl pityergek az éj sötétjében,
Míg boldogan alszol kedvesed ölében.
Nem bírok aludni, se ébren lenni már,
S neked eszedbe se jutok, soha soha már.
Állok a hídon, hol valaha ketten álltunk,
S bámulom a folyót, ott, ahol elváltunk.
Végigjárom a szigetet, hol először csókoltál,
Hol együtt sétáltunk, s a szeretőm voltál.
Fúj a szél, hideg van, talán ott jobb lenne,
Odalent, hol lágyan átölel a folyó melege.
Ott talán nincs több kín, s te sem vagy már,
Ott nincs érzés, fájdalom, ott csak a halál vár.
(saját)
Mert amíg remény van, RDG
addig van minden,
hittem.
S hitem,
hogy visszatér a múlt
nem csorbult
még,
a szándék,
hogy legyek neked,
s olyan,
mint fehér lovam
hátán sárkánnyal vívó
hős,
ki szabad idejében
szonetteket költ:
Az vagyok! Vedd észre hát
koldusgúnyám alatt
a királyi ruhát!
...miért nem fogod kezem...
...mikor olyan merev...rideg és érzelem
...mentes világ...görcsös hörgés, véres virág...
...súlytalan lebegés...számomra remegés a lét...
...kietlen siváran pusztul a rét...
...boldog-boldogtalan egymástól távol...
...két szemedben mi az, ami lángol?
...testem szenved...idomtalan...
...szívem rángatózik, ha van...
...válaszok nélkül múlik el életem...
..miért, mondd miért nem fogod kezem...?
(ismeretlen)
Reszketve odébbáll
Rá többé nincs szükség.
Csak fájdalom vár rá
És magány és üresség
És boldogtalanság
És álmatlan álmok
És céltalanság
És rímtelen sorok.
És vágyak
És szívek
És magány
És ízek
És emlék
És halál
És feledés.
(saját)
Fáj, vérzik, lobog, remeg,
üres, dobog, sír és beteg,
kong, szakad, zuhan, reszket,
zokog, szenved de nagyon szeret.
(saját)
Kilépek szobámból az erkélyre,
s eltekintek a messzeségbe.
A nap már réges rég lement,
s lassan sötétség lepi el az eget.
Kislámpások ragyogják be a mélykék eget,
s keresem a csillagom, ami hozzá elvezet.
Hozzá, kinek álmaira angyalok vigyáznak,
Kinek álmaiban a boldogságára vigyáznak.
Tündéri fényeket látok egy távoli ablakon,
Vajon miről álmodhat az én kis angyalom?
Álmaid kívánom, hogy legyenek szépek,
Álmaidat vigyázom, amíg csak élek!
(ismeretlen)
Kint didergőn alszik a táj
Kicsit összébb bújva talán
Nincs csillag sem az égen
A felhők úsznak a szélben
Egy árva féltést elengedve
Egy sóhajtást a fellegekbe
Átadok a szélnek, remélve
Hosszú útját majd elérve
Megtalál ma éjjelen Téged
Érintés mely nálad ér véget
Ajkadon pihen meg örökre
Így adva esélyt, az örömre
Hogy, ma éjjel ott lehettem
Csókomat ajkadra leheltem
S ha reggel majd, felkelsz
Ajkadon egy érintést lelsz
Éjjeli érintés, így neveztem
Mikor ma éjjel ott lehettem
Melyet csak álomnak hiszel
Melyet talán a szellő visz el
Reggeli szellő, mikor kilépsz
Mikor a szabadban útra kélsz
Tova fújja édes kis érintésem
Átadva a nappali feledésnek!
(ismeretlen)
