Megőrjít a szó, mit tőled hallok,
Fáj a hang mely torkodból felragyog.
Izzik a szívem ha meglátlak valahol,
Sírva gondolok rád, legyek akárhol.
Egyedöl pityergek az éj sötétjében,
Míg boldogan alszol kedvesed ölében.
Nem bírok aludni, se ébren lenni már,
S neked eszedbe se jutok, soha soha már.
Állok a hídon, hol valaha ketten álltunk,
S bámulom a folyót, ott, ahol elváltunk.
Végigjárom a szigetet, hol először csókoltál,
Hol együtt sétáltunk, s a szeretőm voltál.
Fúj a szél, hideg van, talán ott jobb lenne,
Odalent, hol lágyan átölel a folyó melege.
Ott talán nincs több kín, s te sem vagy már,
Ott nincs érzés, fájdalom, ott csak a halál vár.
(saját)