Belehalok a sötétbe
a félelmetes alakokba
körbekúsznak és a fülembe
suttognak, morognak majd
belémharapnak
kiszívják utolsó csepp vérem
de mégsem
mert már mindenem neked adtam
már nincs több vér testemben
halott vagyok, a te halottad
egy rothadó
oszladó
test,
maradványa annak, mi egykor
lehettem, egy darabja a
múló időnek
egy kép melyet te festettél
te vagy a piktor s te vagy a
a halál
te vagy mi voltam,
megettél felfaltál
s így maradtam végül
szív és érrendszer nélkül
magányosan és kiégve.
Mélyben
2008.11.20. 15:24 :: charlizee
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://verselo.blog.hu/api/trackback/id/tr98779580
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
